A Komáromi Szakkollégium célja, hogy hallgatóink ne csak az egyetemi képzésük során, hanem azon túl is értékes tudással gazdagodjanak. Különböző szakmai műhelyeket és képzéseket kínálunk, amelyek lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy elmélyítsék tudásukat és új készségekre tegyenek szert.
A Komáromi Szakkollégium interdiszciplináris intézmény, minden diákunk számára ugyanazt az alapprogramot kínálja. Az első három évben szemeszterenként két-két kurzust, ezek egyik tudásbővítő, a másik készségfejlesztő jellegű. A kurzusok mellett előadásokat, beszélgető- és vitaesteket szervezünk szakmai vagy releváns társadalmi kérdésekben - ezen rendezvények általában nyitottak a nyilvánosság számára is. A beilleszkedést az évkezdő tábor segíti, mely során készségfejlesztő programokkal építjük a csapatot, mivel számunkra fontos, hogy tagjaink közösségként is hatékonyan tudjanak működni. Év közben workshopokat és intézménylátogatásokat szervezünk, hogy hallgatóink kapcsolatba kerüljenek a legjelentősebb hazai magyar intézményekkel és műhelyekkel. Ezek a programok nemcsak a tanulást, hanem a gyakorlatba való átültetést is elősegítik. Meghívott szakemberek, mentorok és tapasztalt szakértők segítségével hallgatóink naprakész ismeretekhez jutnak, és értékes szakmai kapcsolatokat építhetnek.
Hisszük, hogy minden hallgató egyedi, és ennek megfelelően támogatjuk őket az egyéni fejlődésük útján.
Kiemelten fontosnak tartjuk az idegen nyelvek ismeretét, ezért hallgatóink számára nyelvtanfolyamokat és egyéni konzultációkat biztosítunk.
Számunkra kiemelten fontos, hogy a hallgatók tudományos és szakmai téren is fejlődhessenek, egyben tudásukkal a felvidéki magyar közösséget gazdagítsák. Intézményünk ösztönzi a hallgatókat a tudományos diákköri konferenciákon (TDK) való részvételre, egyben mindennemű szakmai segítséget megadunk a sikeres induláshoz.
Címünk: Komáromi Szakkollégium
Duna rakpart 12
Komárom
Dunajské nábrežie 12, 94505 Komárno